Talentum Alapítvány
TÖRTÉNET



A Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezetet 2002-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy a dél-alföldi régióban tevékenykedő önkéntesek munkáját segítse és támogassa képzésekkel, tanácsadással, illetve önkénteseknek és önkénteseket fogadó szervezeteknek biztosított szolgáltatásokkal.

Szervezetünk alapvetően két nagyobb területen fejti ki tevékenységét: képzési szolgáltatásokat nyújtunk civil szervezetek munkatársainak, valamint a társadalom tagjait motiváljuk önkéntes munkában való részvételre. A Talentum Alapítvány életében mérföldkövet jelentett, hogy 2006-ban megnyitottuk Csongrád megyére kiterjedő Minősített Önkéntes Központot, és több hazai önkéntes központtal hálózatban dolgozunk az önkéntesség kultúrájának terjesztésén.

A Talentum Alapítvány munkatársai és önkéntesei nagy figyelmet fordítanak arra, hogy munkájuk középpontjában mindig a szolgáltatásokat igénybe vevő ember, a képzésben részt vevő és a megrendelő álljon. Szervezetünk életében fontos a partnerségen alapuló együttműködés, több országos partnerségben más civil szervezettel összefogva valósítunk meg képzési, kutatási, érdekképviseleti és szakmai projekteket.



Talentum Alapítvány
HÍREK, AKTUALITÁSOK