Jelenlegi hely
Önkéntes akciók és Civil Piac
A támogatásból megvalósuló szakmai programot két pillérre építettük a Talentum Alapítvány két fő profiljának, kezdetektől meghatározó programjainak megszervezésére. Ezért egyrészt a 2024-es évben 10. megvalósulását ünneplő Civil Piac rendezvényt kívántuk ünnepi, kicsivel nagyobb volumenű programmá emelni.
Másrészt az Önkéntesek Hete országos program sorozathoz kívánunk kapcsolódni önkéntes akciókkal. Ennek keretében alapítványunk három fő önkéntes programelemének partnereivel kívánunk együttműködni: idősügyi önkéntesség, színházi önkéntesség és kórházi önkéntesség témakörben. A megvalósult programok során példát mutatunk a helyi lakosoknak az önkéntességről, fókuszba állítjuk a bevont intézményeket, civil szervezeteket.
A támogatás fennmaradó részéből a szakmai tevékenységek hátterét biztosítjuk, a működési költségek támogatása által.