az Önkéntesség Támogatásáért

27 éve indult el az első Talentum Önkéntes-
képző.

21 éve működik a Talentum Alapítvány.

17 éve jött létre a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum.

english

YouTube

Vakbarát nézet

Facebook

Keresés

Facebook

Társadalmi fejlesztés az

együttműködés erejével

    Tematikus programok

    Életre hívtunk és működtetünk olyan önkéntes programokat, melyek egy-egy tematika mentén, az adott fogadó intézménnyel szoros együttműködésben valósulnak meg. A különböző területek önkéntesei közösséget is alkotnak, klub formájában rendszeresen találkoznak egymással. A klub alkalmak során időt fordítanak a csapatépítésre, önkéntes élményeik megosztására, és sor kerül szakmai továbbképzésekre is.

    Színházi önkéntes program – Szegedi Nemzeti Színházzal

    A színházi önkéntesek tevékenységük során ellátják a színház népszerűsítését szegedi rendezvényeken, szórólapot osztanak a színházban, helyi programokon. A bejelentkező érdeklődők számára csoportvezetést végeznek a színház kulisszái mögé, mesélnek a színház világáról, és saját önkéntes élményeikről. Akinek ideje és energiája engedi, a hétköznapi munkája mellett statisztaként is kipróbálhatja magát a színházi darabokban.

    Színházi önkéntes program – Szegedi Nemzeti Színházzal

    Múzeumi önkéntes program – Móra Ferenc Múzeummal

    A múzeumi önkéntesek feladata a tárlatvezetés csoportoknak. Az önkéntesek a múzeumi tárlatvezetésből vizsgát tesznek, és ezt követően is folyamatosan képzik magukat, rendszeresen bővítik az ismereteiket azokról a tárlatokról, amelyek bemutatását vállalják. Ezen felül az önkéntesek rendszeresen részt vesznek a múzeum népszerűsítő programjaiban (pl.: múzeumok éjszakája).

    Múzeumi önkéntes program – Móra Ferenc Múzeummal

    Kórházi betegsegítő önkéntes program – Szent-Györgyi Albert Klinikai Központtal

    A kórházi betegsegítő önkéntesek a Klinikai Központ különböző osztályain nyújtanak segítséget a betegeknek, a nővérek szakmai irányítása mellett. Az önkéntesek feladata meghatározott, a betegek étkeztetésében, sétáltatásában segítenek, beszélgetnek az ágyban fekvő személyekkel, játszanak a gyerekekkel. A betegsegítő önkéntesek tevékenységüket felkészítést követően kezdhetik meg, amelyek elméleti és gyakorlati részből állnak, munkájuk során nagyon fontos az empatikus magatartás a betegek felé, az együttműködés a kórházi szakemberekkel.

     

    Múzeumi önkéntes program – Móra Ferenc Múzeummal  Kórházi betegsegítő önkéntes program – Szent-Györgyi Albert Klinikai Központtal

     

    Mindhárom tematikus programra jellemző, hogy a programokhoz csak időszakosan lehet csatlakozni, és az önkénteseknek felkészítésen kell részt venniük. 

    X