az Önkéntesség Támogatásáért

25 éve indult el az első Talentum Önkéntes-
képző.

19 éve működik a Talentum Alapítvány.

15 éve jött létre a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum.

english

YouTube

Vakbarát nézet

Facebook

Keresés

Facebook

az Önkéntesség

      összeköt…

    Civil Piac

    2014. és 2019. között rendszeresen megrendezésre került a Civil Piac a Szegedi Nonprofit Piac Kft.-vel szoros együttműködésben, Alapítványunk szervezésében. Ez a rendezvény évente a civil szervezetek mustrája, ahol a szegedi közönség és a civil szektor találkozik. Évente különböző tematikához kapcsolódóan hívjuk meg  a területen dolgozó nonprofit szervezeteket és egy közös piaci napon kínáljuk a szolgáltatásokat, civil portékákat. Korábbi évben készült kisfilmünk jól mutatja a piaci hangulatot.

    2020-ban a járványhelyzetben nem volt lehetőség az esemény megszervezésére. Terveink szerint 2021 őszén jelentkezünk újra, találkozunk a Civil Piacon.

    X