Jelenlegi hely
Önkéntes Projektek III. év
European Solidarity Corps – ESC – Európai Szolidaritási Projekt, ami az Európai Unió támogatásában valósul meg, azzal a céllal, hogy a fiatalok önkénteskedjenek külföldön.
Jelen programunk célja, hogy az ESC önkénteseink szegedi intézmények lakóinak mindennapjait színesítsék (bölcsődés, óvodás, általános iskolás gyermekeknek, középiskolás fiataloknak, gyermekpszichiátria és fogyatékosok nappali intézetének lakóinak és idősotthonok gondozottjainak). A fogadott önkéntesek egyik csoportja zenés és énekes produkciókkal, mások falfestményekkel és kézműves programokkal készülnek. Ezen túl az önkéntesek részt vesznek helyi és országos rendezésű önkéntességet népszerűsítő programokban, valamint a helyi középiskolákba is járnak, nyelvórákon (angol nyelven) saját kultúrájukról előadást tartani.
Bring joy with music
2023.10.01. és 2024.05.31. között 2 külföldi önkéntes érkezett alapítványunkhoz Törökországból és Franciaországból. A fiatalok a projektjük során különböző intézményekbe látogattak el, többek között óvodákba, idősek otthonába és klubokba, kórházakba, valamint fogyatékkal élőkhöz Szegeden és más közeli településeken. Az intézményekben zenés műsorokat adtak, együtt mulattak a résztvevőkkel. Az idősek nem csak énekeltek, hanem tapsoltak, táncoltak is a zenékre. Az 1848-as forradalom emlékére több idősotthonban és középiskolában hallgatták a Nemzeti Dalt törökül, franciául, és énekelték a Nemzeti Dalt együtt, magyarul a külföldi önkéntesekkel. Az önkéntesek büszkén viselték a kokárdát is ezen alkalommal. A projektjük időtartama alatt a két fiú középiskolásoknak és egyetemistáknak tartott angolul előadásokat az országukról, kultúrájukról.