Jelenlegi hely
Önkéntesség a környezetvédelemért
Ifjúsági cserét valósítottunk meg, azzal a céllal, hogy a projektbe bevont fiatalok közelebbről megismerjenek egy ma nagyon aktuális témakört: a környezet védelemét A célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a témakört a fiatalokhoz, úgy, hogy megtalálják a hétköznapokban, hogyan tudnak ők is tényleges tenni a környezetükért, hogyan tudnak másokat is bevonni a cél érdekében. Erre egy egyszerű és nagyon hatékony módszer az önkéntesség!
Fókuszunk középpontjában a környezetvédelmi önkéntesség állt.
Az ifjúsági csere öt napja alatt a résztvevők először egymás országát, kultúráját ismerték meg, majd a csapattá vált résztvevők már sokkal bátrabban tudtak a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás témájával dolgozni.
Minden nap délelőttjén tematikus előadások, majd arra épülve beszélgetés, vitaalkalom valósult meg. Délután önkéntes akción vettek részt a fiatalok, ahol padokat festettek idősotthonban, egy óvoda kertjét szépítették meg, és állatokat, virágokat rajzoltak az óvodásokkal az óvoda járdájára. Szemétszedést szerveztek a Tisza-parton, és újra tervezték Szeged egyik közterét, hogy a zöld, és az élhető környezet még erősebb lehessen egy nagyváros közepén.
Interkulturális esten kóstoltuk meg az országok finomságait, és egy másik este táncházban tanultuk egymást népitáncait és modern táncait.
A feldolgozott témakörök:
Gazdaság és ipar – Lengyelország
Fenntartható divat és arany ékszerek – Törökország
Élhető városok, tömegközlekedés – Magyarország
Speciális témakör: az elektromos autók – mítosz, vagy tényleg ez a jövő? - Magyarország
Köszönet a Szegedi SZC Csonka János Technikum diákjainak, akik a témakörből felkészültek, a programon részt vettek! Köszönet az iskola tanárainak, akik angol nyelven felkészítették a fiatalokat!