Jelenlegi hely
BADGE - Digitális jelvény a tudás és képességek elismeréséért a nemformális képzések során
A projekt fő célja, hogy a civil szervezetek képzési és tudásfejlesztési tevékenysége során szerzett tanulási eredmények láthatóvá váljanak, a megszerzett tudás és készségek a társadalmi célú képzéseken a résztvevők számára elismertek és tanúsítottak legyenek.
A projektben kidolgozunk egy online módszertani ajánlást, amely lépésről lépésre segíti a civil képzőszervezetet, hogy a tanulási eredmények megfogalmazása már a tervezési szakaszban megjelenjen, majd azok elérése, értékelése és végül az egyes egyének tanulási eredményeinek megjelenítése megtörténjen. Ennek segítségével a nemformális tanulási alkalmak kimeneti alapúvá, felnőtt tanuló központúvá válnak.
A projekt hosszú távú célja, hogy a nemformális képzések által fejlesztett készségek elismerhetők legyenek, hogy megjelenjen az egyének önéletrajzában és digitális jelvényei között, valamint segítse a megértését annak, hogy az egyes képzések mire tették képessé az adott résztvevőt.
Projektben résztvevő szervezetek: Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért (koordinátor), Pro Educatione Egyesület, Erdély (partnerszervezet).
Tevékenységek a projekt során:
• 7 online szakmai találkozó (kick-off / értékelő / partnerségi meetingek)
• 4 jelenléti partnerségi workshop az ajánlások egyes tématerületeinek feldolgozására
• helyi tevékenységek: érzékenyítés, szakmai nap, kérdőíves felmérés
• 2 módszertani ajánlás koncepciójának, tartalmának, gyakorlati anyagainak összeállítása, design, tördelés, online megjelenés
• román nyelvre fordítás
• multiplikáció offline / online: 2 szakmai nap, 1 online workshop
• eredmények terjesztése, visszajelzések.
A projekt az Erasmus+ pályázati program keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg.